Animi Lélekkozmetika

Miről is van szó?

Inside Out Beauty kozmetika Kecskemét

Az Animi Lélekkozmetika egy 2011-ben levédett, Innovációs külön díjjal jutalmazott módszer, mely a lélek és a bőr összefüggéseit tudományos alapokra helyezte. A módszer megalkotója Halász Krisztina, aki saját tapasztalataira alapozva alkotta meg az Animi Lélekkozmetikát. 

Az „Animi” latin eredetű szó, jelentése a „szíve mélyén”.

Az Animi Lélekkozmetika a hagyományosan működő kozmetikai technikák mellé olyan módszereket társít, melyek gondolati szinten és mélyen a lélekben is képesek előidézni pozitív változásokat, így támogatva a tartós érdemi eredményeket a külső megjelenés szépségének kiteljesedésében.

Amellett, hogy a külső szépséggel foglalkozom, a kezelés legfőbb célja mégiscsak a belső harmónia és egyensúly megteremtése, helyreállítása. Hiszen ha a lelkünk harmóniában van, akkor kívül is ragyogunk, és ez fordítva is igaz. A masszázsnak, mint folyamatnak íve és felépítése van, minden mozdulatnak jelentősége van.
A kezelés alatt megtapasztalhatod a szeretetet, a csendet, a csendben a zsongást, a mozdulatlanságban a mozgást. Érzések és érzelmek szabadulnak fel, a megélt tapasztalat pedig új felismeréseket hoz.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodsz?

9

Felismered, hogy az esztétikai probléma csak átmeneti állapot.

9

A lelki probléma felismerésével eljutunk a megoldáshoz, amely így elősegíti a gyorsabb bőrregenerációt.

9

A megfelelő izomtónus visszaáll, amelyet a szemkörnyéki ráncok kisimulása jelez.

9

Megerősödik az immunrendszer.

Animi Lélekkozmetika Kecskemét animi beauty system

Vélemények az Animi Lélekkozmetikáról

Inside Out Beauty kozmetika Kecskemét
Ügyfél vélemények Inside Out

Aki szépülni, testileg és lelkileg feltöltődni szeretne kellemes, nyugodt környezetben, azok kiváló választás az Inside Out. 

Évi nagyon odafigyel a vendégekre. Amíg nála vagyok, minden rólam szól és ami nagyon fontos, hogy kiváló minőségű professzionális termékekkel dolgozik!

  –  Edina –

Ügyfél vélemények Inside Out

Már többször volt alkalmam Évinél szépülni. Igazi feltöltődés nála egy-egy ilyen alkalom. A környezet meghitt és kellemes, igazi relaxációs én-idő a dolgos hétköznapokban. Ha igazán egyedi élményre vágytok jelentkezzetek be egy Animi lélekmasszázsra!

 – Zsuzsi –

Ha számodra is fontos a külső megújuláson túl a lélekápolás

akkor várlak szeretettel az InsideOut Élmény&Kozmetikában!